LAURA VICUNA (1891-1904)
Laura Vicuna 1891. április 5-én született Chile fővárosában, Santiagoban. A Szent Anna plébánia templomban keresztelték meg, 1891. máj. 24-én. Édesapja, José Domingo Vicuna, aki katonatiszt volt, és egy gazdag, nemesi családból származott. Édesanyja, Mercedes del Pino, szép, udvarias, azonban szegény családból való volt. Ezért a férje gazdag és nemes rokonai lenézték őt, de nem csak őt, hanem a férjét is!
Chileben 1891 januárjában kitört a polgárháború. A nép megbuktatta Balmacedo elnököt, és ellenségei átvették a hatalmat. Megkezdődött a volt elnök híveinek üldöztetése!
Így José Domingonak is menekülnie kellett. A száműzetés nehéz és kimerítő volt. Santiagotól mintegy 500km-re délre Temucóig. Itt szélsőséges éghajlat, nehéz élet és nyugtalan helyzet uralkodott.
1893-ban megszületett a második gyermek is, Julia Amanda, és két hónappal később José Domingo kimerülten meghalt. Donna Mercedes nehéz helyzetbe került ebben a viharos, nehéz világban, egyedül gyermekeivel, remény és támasz nélkül! Temuco szegény falu volt, ahol hat évig élt lányaival, itt nem volt semmilyen lehetőség a tisztességes életmódra. Ezért elhatározta magát, mint oly sokan, hogy átlépi az Andokat és letelepszik az Argentin tartományban, amely akkor sok chilei kivándoroltnak az ígéret és céljaik megvalósításának a földjét jelentette. Mercedes hónapokig egyik helyről a másikra vándorolt, annak reményében, hogy megfelelő hajlékot talál gyermekei számára. Norquin, Las Lajas, Chapelco, míg végre eljutott Junin de Los Andesbe. A sok bizonytalanság és vándorlás után a fiatal édesanya megadta magát a biztos menedéknek, egy gazdag birtokosnál Manuel Moranál talált otthont. Mercedes vállalta, hogy együtt éljen vele, nem tudta még, hogy mennyi áldozatba kerül ennek az ajánlatnak az elfogadása.
A kollégium:
Junin de Los Andes-ben a Don Bosco nővérek ezekben az években nyitottak kollégiumot. Mercedes végre meg tudta valósítani egy nagyon kedves álmát: két lánya iskoláztatását. Manuel Mora megengedte a kollégiumba a beíratkozást, fizette a költségeket is. Laura
boldogan fogadta a hírt, míg Amanda nem szívesen ment kollégiumba. A nővérek nagy örömmel fogadták a két növendéket. A misszionárius szalézi nővérek 1877-től dolgoztak Argentinában. Elég jól ismerték az ottani társadalmat, a kultúra és az erkölcs problémáit. Teljes odaadással hirdették az evangéliumot.
A nővérek így fogadták Laurát és Amandát: „Isten hozott benneteket! Ez a Szűzanya háza, ezentúl a ti házatok is lesz.” Laura ekkor 9 éves volt. Amanda unalmasnak találta a kollégiumi életet, és visszasírta édesanyja szeretetének melegét. Laura viszont így gondolkodott: ”A kollégium nem olyan szép, mint az én házam, de azért tetszik nekem. Sok mindent fogok itt megtanulni, és a nővérek segítenek jónak lenni. A nővérek és a növendékek mindig vidámak, nevetnek és játszanak. Igaz az én anyukám is mosolyog, de az ő mosolya más. Vajon miért?”
Szeretni az életet:
Laurának gyorsan teltek a kollégiumi évei. Mindent megfigyelt, meghallgatott, gyakran elgondolkodott és apránként fedezte fel a vidámság és a béke titkát, amely a nővérek életéből sugárzott. Felfedezte a szeretet lényegét: Isten a Szeretet, Isten az emberek szívében él. Érezte, hogy Isten szereti őt, és neki is viszonoznia kell ezt a szeretetet. Talán még ő belőle is lehet Segítő Szűz Mária Leánya…
Azonban jött egy váratlan és kemény fordulat. Azon a vidéken gyakran előfordult, hogy a 11-12 éves lányok férjhez mentek, és ezért a nővérek világosan beszéltek a házasságról a növendékeknek. Laura hallgatta az előadásokat, és azonnal világossá vált előtte édesanyja helyzete. Ugyanis megértette, hogy édesanyja nincs megesküdve Manuel Morával, és elvisel tőle minden rossz bánásmódot gyermekei jólétéért. Laura elgyengült, elsápadt, megkapaszkodott az asztalba, majd elájult. Barátnői együtt érzőek voltak, de nem is sejtették, hogy a mérgezett igazság törte meg. Reggel még kislánynak érezte magát, de már nem az. Érezte, valami benne véget ért. Mérlegelte az értékeket, nem ítélte el ezért édesanyját! Azt akarta, hogy visszaszerezze szabadságát, megismerje az igazi szeretetet, béküljön ki a Jóistennel és hagyja ott Morát.
1901. június 2-án a junini kis templom az énektől zengve volt hangos. Ezen a napon 10 éves korában részesült Laura az első áldozásban. Laura bizakodott abban, hogy az édesanyja a legszebb ajándékot adja neki. Azt, hogy vele együtt fog járulni a szentáldozáshoz, de édesanyja ezt nem tette meg. Laura nagy elhatározásra jutott: Igyekezni fog, hogy az egész élete egy nagy szeretet ajándéka legyen, kerül, amibe kerül!
A kék nyaklánc:
Szűz Mária szeplőtelen fogantatása ünnepén, december 8-án, az intézet legjobb lányai kérték, had lehessenek tagjai Mária Leányai kongregációjának. Ez egy szabad elhatározás. Laura is kérte a legkedvesebb barátnőivel, és mint mindig, most is teljes odaadással készült fel erre a napra. A lányok egymás után jöttek az oltár elé, és egy kék szalagot kaptak, Mária érmével, amely a felszentelésük külső jele volt. „Az a nap, amikor a nővérem átvette a Mária Lánya szalagot - mondja később Amanda - az volt az egyik legboldogabb napja”. A szalag lett a legkedvesebb ékszere. Mindig magával hordta, és mindig az ágy mellett volt, gondosan M alakban. Még a hosszú és nehéz betegsége ideje alatt is.
Les:
Véget ért a második iskolaév is! Laura a birtokra indulva sejtette mi vár rá. A Mária érmet szorongatta szívéhez, hisz ott nem volt egyetlen kápolna se, ahol imádkozhatott volna. Nem fog tudni erőt meríteni a Szent Megváltó testben, és világosságot sem a gyónásban, hisz ott egyedül lesz! Nem, Isten vele lesz! Mostanra már Laura szép, magas lány lett. Érezte a légkörben a veszélyt, amely rá leselkedett! A verandán szokta tölteni napjait, és amikor látta, hogy jön a hivalkodó, durva, követelőző házigazda, és megköti lovát, hogy belépjen a házba, csendesen visszavonult.
Egyik délután, mesélte Claudija Martinez, egy Juninból való asszony, akiben donna Mercedes megbízott: „Mora kikergette donna Mercedest a házból, és követelte, hogy hagyják egyedül a házban a lánnyal. A lány azonban ellenszegült neki, és sikerült megmenekülnie a támadástól…”.
Donna Mercedes mindezt meggyötört szívvel látta az ablakon keresztül.
A legyőzött férfi új támadást tervezett, mert nem tűrte el, hogy egy tizenegy éves lány ellenszegült neki.
Szilárd mint a szikla:
Néhány nappal később, az állatok megjelölése ünnepén, melyek abban az évben születtek, összetódult az összes pásztor, és megkezdődött a juhok fürdetése, majd nyírása. Mora hálaképpen táncestet rendezett a birtokán, melyet ő nyitott meg az első tánccal. Ravasz tekintetével kereste Laurát, hogy vele táncoljon, de amikor felkérte a táncra, Laura egy határozott „nem” választ adott. Mora győzködte, de Laura megismételte, hogy „nem”. Ekkor a gazda felbőszült és kilökte a lányt a házból. Ez megalázó volt a házigazda számára, hisz a ház az övé, és benne ő az úr. Amikor donna Mercedesnek sem sikerült a gazda unszolására rábeszélni Laurát a táncra, Mora elkáromkodta magát, majd donna Mercedest megragadta a karjánál, kiráncigálta, kikötötte és úgy megverte, hogy az asszonyról folyt a vér. A tánc félbeszakadt, és senki, még Mora testvérei sem segítettek donna Mercedesnek. Laura ezt látván, szenvedett, és sírt, de tudta, hogy nem szabad engednie, mert így nem tudja megmenteni édesanyját. Egyre jobban beleélte magát édesanyja helyzetébe.
Amikor visszatért a kollégiumba, közölte gyóntatójával don Crestanelloval elhatározását: „A Jóistennek felajánlom életemet édesanyám megtéréséért.” Don Crestanello azonnal megértette, hogy Laura egy szeretetteljes, hősi tettre született.
A megbékélés áldozata:
A tél kemény volt. A hideg, a nagy esőzés és a nedvesség miatt Laura megbetegedett. Nap mint nap egyre sápadtabb lett, és veszítette az erejét is. Anyja elvitte a birtokra, hogy ápolhassa. Állapota nem javult, ezért visszavitte Juninba, hisz ott könnyebben kapott orvosságot és az orvosok is előbb odaértek. 1904 januárjában Mora türelmetlen, és mérges volt, mert Laura miatt Mercedes is elhagyta a birtokot. Valamit tennie kellett. Megjelent Mora a korházban és próbálta rábeszélni őket, hogy menjenek vissza a birtokra. Mivel nem akartak visszamenni, elkapta Mora Laura karját majd elkezdte ütlegelni. Laura nem tudott védekezni, de az emberek a segítségére siettek. Ekkor Mora felpattant a lóra és elment.
Érted halok meg:
Donna Mercedes kétségbeesett. Laura mellett volt, de egy titokzatos félelem vette körül. A lánya szemében a fény nyugodt, de fájdalmas volt. Azonban Laura nem akart csak úgy távozni. Felkiáltott:
-Anya!
-Mit óhajtasz Laura?
-Jőjj közelebb anya. Beszélnem kell veled. Tudod, én már nem fogok meggyógyulni. A halál közel van már. Én kértem érte Jézust. Felajánlottam neki az életem érted, hogy elérd a megtérés kegyelmét. Mindig nagyon szerettelek anya! Megyek. Hogy örültem volna, téged látván, hogy ismét visszatértél Istenhez!
Donna Mercedes megalázva érezte magát, hogy érte szenvedett a gyermeke, és megfogadta neki, hogy visszatér Istenhez. Megölelték egymást, és a fény eltűnt Laura szeme mélyéből, és mérhetetlen béke vette körül.
„Most már boldogan halok meg érted. Köszönöm Jézusom”!
Ezek a világosság szavai. Ez a világosság meg is maradt.
Ez volt 1904.január 22-én, és Laura még nem töltötte be a 13. életévét.
Másnap Mercedes asszony teljesítette ígéretét Laura ravatala mellett. A gyónásban és a szent áldozásban találkozott Istennel! És ő is új életet kezdett.
FŐ ESEMÉNYEK LAURA ÉLETÉBŐL:
1891. április 5-én Santiago de Chile, Jose Domingo Vicunának és Mercedes del Pino elsőszülöttjük.
1893-ban megszületik Laura kis húga, Julia Amanda, és két hónapra rá, meghal az édesapa.
1899-ben Donna Mercedes a lányaival emigrál Argentínába, Junin de los Andesbe, és a Quilquihue birtokon talál menedéket a gazdag birtokosnál Manuel Moranál.
1900. január 21-én Laurát és Amandát befogadják a Don Bosco szalézi nővérek intézetébe, Juninban.
1901. június 2-án Laura elsőáldozó lesz.
1901. december 8-án „Mária Lánya” lesz.
1902. január- februárban: Manuel Mora Laura tisztaságát akarja bemocskolni, de ő hősiesen ellenáll.
1902. március 1-én msgr. Caliero meglátogatja a szalézi nővéreket, és Laura megkéri őt, engedélyezze, hogy ő is szalézi nővér lehessen.
1902. április 13-án felajánlja az életét édesanyja megtéréséért.
1904. január 22-én meghal Junin de Los Andesben. Ekkor 12 éves, 9 hónapos és 17 napos.
1955- ben a helyi püspök felelősségére, Viedmában, Argentínában megindítják Laura Vicuna boldoggá avatási eljárását.
1956-ban Földi maradványait átvitték Bahia Blanca-ba, a szalézi nővérek intézeti kápolnájába.
1986. június 5-én, az Egyház nyílvánosan is elismeri Laura hősies erényét, és a tiszteletreméltók közé sorolja.
1988. szeptember 3-án II. János Pál pápa, Cole Don Boscón Laurát boldoggá avatja, és a fiatalok példaképévé emeli.
Laura az egész világnak hírdeti:
- Az életet ajándékként kell elfogadni az Isten dicsőségére és az embertársak javára kell fordítani.
- Megerősíti, hogy a gyermekeknek hűségben élő szülőkre van szükségük.
- A nevelők példás élete rendkívül fontos a gyermek életében.
- Az életszentségre mindenki meghívást kap, mindenki számára elérhető: korra, társadalmi helyzetre, származásra való tekintet nélkül.
Laura miért példakép?
- Szembe tudott nézni a szomorú és nehéz valósággal, amelyben akarata ellenére élnie kellett. A hitre támaszkodva, érett emberként oldotta meg a tragikus problémát.
- Laura mindenben a Jóisten tetszését kereste: a kötelességek teljesítésében és a mindennapi eseményekben, így élte meg az életszentséget.
- Laura élete ezt mondja nekünk: nőnek lenni annyit jelent, mint lényünket méltósággal elfogadni, minden erőnkkel megvédeni, ha kell áldozatok árán is.
- Laura nem a jogait követelte, hanem kötelességet érzett arra, hogy életét jó cselekedetekkel tegye teljessé.
- Laura elért a keresztény hősiesség legmagasabb fokára: „Életünket adni testvéreinkért.”
Ima
Boldog Laura Vicuna,
aki a hősiességig azonosultál Krisztussal,
hallgasd meg bízó imánkat!
Kérd számunkra mindazon kegyelmeket,
amelyekre szükségünk van és segíts,
hogy engedelmes és tiszta szívvel
egyesüljünk Isten akaratával.
Családjainkban szerezz békét és hűséget!
Add, hogy a mi életünkben is,
mint a tiedben, fényeskedjék az erős hit,
a bátor tisztaság, valamint a felebarátaink iránti
figyelmes és odaadó szeretet. Ámen |